Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. november 26. III. rendes ülés
Kft tása után az Egyetemi Tanácsnak kell erre a tisztségre felkérnie és akit a Tanács előterjesztése alapján a m.kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur három évi időtartamra megerősit. Tanárelnök csak egyetemi nyilvános rendes, vagy .nyilvános rendkívüli tanár lehet. Előzetes tájékozódás és az ifjúság meghallgatása után, s az elmondottak figyelembevételével az elnök javasolja, hogy az Egyetemi Tanács az ifjúsági egyesületek elnöki tisztségére a Szegedi Egyetemi Ifjúságnál dr.Koch Sándor,- az Emericánál dr. 1 oltay-Kästner Jenő, a Bethlen Gábor Körnél dr. Halasy-Hagy József és a Luther Szövetségnél dr. Bruckner Győző egyetemi ny .r. tanárokat kérje fel, illetve hozza javaslatba megerősítésre am. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák. Tudomása szerint a Turul és szervezeti jelenleg működést nem fejtenek ki, illetőleg beleolvadtak a SzEI-be úgy, hogy ennek az ifjúsági egyesületnek tanárélnöki tisztségét nem kell betölteni. Koltay-Kastner Jenő úgy’ tudja, hogy az Emericana Nagypriorja dr. Hermann István Egyed egyetemi ny.r. tanár. Az ügy érdekében tartaná, ha az Emericana hivatott vezetője volna az egyetemi ifjúsági szervezetnek is a tanárelnöke. Az elnök bejelenti, hogy tudomása szerint az Emericana szervezetében 6.