Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged
1943. március 30. VII. rendes ülés
(del Banner János bejelenti, hogy nem is oly régen, ő volt ennek az ügynek a referense, mondhatja, hogy sok megfontolás után tette meg javaslatát, régi egyetemi szokás ugyanis, hogy a pálya tété lek bírálatát a "Beszámoló"-ban közzéteszik. Kiss Árpád megemliti, hogy a Mathematilcai és természettudományi Karon a dolog természeténél fogva két-há'rom oldalt is kitesznek a bírálatok, kizárólag csak költségkimélés szempontjából ellenzi a pályatételek bírálatának közlését a "Beszámoló"-ban. Hosszabb eszmecsere után az Egyetemi Tanács kimondja, hogy a mai körülmények között egyelőre a pályatételek bírálatának a "Beszámoló" ban való közlésétől eltekint, ha a viszonyok változnak, újból megfontolás tárgyává fogja tenni ezt a kérdést. 331. 937/1942-43. etsz. Koltay-Kastner Jenő, mint a rektor által felkért előadó, a SzEI 1942. évi számadása tárgyában a következő jelentést, illetőleg javaslatot teszi; "Tekintetes Egyetemi Tanács! Egyetemünk Tanácsa február hó 23- án tartott VI. rendes üléséből kifolyó-34.