Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged

1943. március 19. II. rendkívüli ülés

a belügyminiszter urat nem tudták fel­keresni, a kultuszminiszter ur pedig beteg volt. Dr. vitéz Hagy Iván osz­tálytanácsosnak mostani szegedi tar­tózkodása alkalmából a tanácsos űrt ól megtudta, hogy a kultuszminiszter ur már felgyógyult, de körülbelül a jövő hét végén Berlinbe fog utazni. Mivel fontosnak tartja, hogy a küldöttség még berlini útja előtt keresse fel a kultuszminiszter urat, éppen a tanács­ülés előtt beszélt a főispánnal, el­mondva neki a helyzetet, kérte, hogy a küldöttség lehetőleg még berlini út­ja előtt keresse fel a kultuszminisz­ter urat. A főispán közölte vele, hogy a jövő héten ő nem tud felmenni, a vá­ros ügyei nagyon lefoglalják és más okból is úgy gondolja, célszerűbb a miniszter urat yisszatérése után fel­keresni, mert most külföldi utjával kapcsolatban bizonnyára nagyon el van foglalva. Az elnök erre jelezte a fő­ispánnak, hogy Ő a jövő héten felmegy Budapestre, és ha kihallgatást tud kap­ni, úgy a jog- és államtudományi kar visszaállitása érdekében tett intéz­kedésekről a miniszter urnák jelen­tést fog tenni. Az elmondottak után az elnök ja­vasolj a, az Egyetemi Tanács forduljon kéréssel a m.kir. vallás- és közok­tatásügyi miniszter úrhoz,hogy a jog- és államtudományi kart az 1943-44.tan-4

Next

/
Thumbnails
Contents