Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged

1943. január 26. V. rendes ülés

letdijakra rendelkezésre álló 7.567 pengő 50 fillérnek a bemutatott felosz­tási tervezet szerint való kifizeté­sét jóváhagyólag engedélyezte, s an­nak folyósítására a Gazdasági Hivatal Igazgatóságát utasította. Az elnök továbbá jelenti, hogy az Orvostudományi Kar ad 328/1942-43. számú átiratában bejelentette, hogy dr. Rávnay Tamás egye tani ny.r.tanár az 1942-43. tanév I. felében kari meg­bízásból tartott '’Általános tudniva­­% lók a nemibetegségekről" cimü előadá­sa után tiszteletdijban nem részesült. íí. Kar átirata szerint megállapí­tást- nyert, hogy dr. Rávnay Tamás em­lített előadását a múlt félévben két­szer két órában tartotta meg, ennél­fogva az Orvostudományi Kar kéri dr. Rávnay Tamás részére járó tisztelet­­dij kiutalását. A kari megbízás alapján tartott heti egy órás előadás tiszteletdija címén az 1942-4 3. tanév I. felere négy hónapot véve számításba, vagyis tizen­hat megtartott óráért az Egyetemi Ta­nács 114 pengő 80 fillért állapított meg és utalt ki. Lr. Rávnay Tamás e­­lőadását ennek megfelelően tehát, egy hónapon át tartott, heti egy órás elő­adásnak véve, javasolja, hogy az Egye­temi Tanács dr. Rávnay Tamás egyetemi ny.r.tanár részére az 1942-43. tanév I. felében kari megbízásból kétszer két órában tartott "Általános tudni-9.

Next

/
Thumbnails
Contents