Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged

1943. január 26. V. rendes ülés

be, a befolyt adományt küldjék be to­vábbra is a Baross Női Tábornak és majd a Baross Női Tábor, mint az il­lető hivatalnak, testületnek 1943. é­­vi januári adományát juttatja el a Kormányzóné 0 Főméltósága segélyakci­ójára. A Főrnéltőságu ás szony gyűjté­se egyszer és mindenkorra szól, mig a Baross Női Tábor gyűjtése folytató­lagos. Mind a két gyűjtés a hadbavo­­nultak hozzátartozóinak megsegitésé­­re irányul. Véleménye az, hogy aki adni akar, az adjon a jövőben is, aki nem akar, az ne adjon. Kéri, hogy a Bajtársi Szolgálat céljaira a Baross Női Tábor utján az Egyetemen a gyűj­tést továbbra is folytassák. Gellért Albert bejelenti, hogy a rektor átiratának vétele után azon­nal megindította a gyűjtést, már ed­dig is szép eredmény mutatkozik, de többek részéről felmerült az a kér­dés, hogy mind a két akcióra adakoz­zanak-e. 0 egyelőre a befolyt adomá­nyokat visszatartotta, mert várta a rektor, illetve a Tanács állásfogla­lását. Gondolta, hogy ezirányban lesz majd intézkedés. A befolyt összeg e­­gyéhként rendelkezésre áll. Koltay-Kastner Jenő szerint a Főméltóságu Asszony akciójára a gyűj­tést feltétlenül le kell folytatni. Úgy hiszi, hogy a hangsúly a Főméltó­ságu Asszony gyűjtésén van és az Egye tem érdeke is, hogy a gyűjtésben mi-5.

Next

/
Thumbnails
Contents