Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged
1942. október. 27. II. rendes ülés
tK> Rámutattam arra, hogy az épület vagy a Zerge-utcán, vagy Vitéz- és Névtelen-utcán, vagy a Petőfi S.uton és a két emlitett utcán közélithető meg, de egyik utcában sincs olyan járda, amelyik a közlekedést kellemessé vagy talán csak türhetó'vé is tenné, az úttest, amely közvetlenül az épület környékén van, részben burkolva van ugyan, de ez olyan rósz kan ban van, hogy egy kissé sem akadálya a porképződésnek, ami a finom műszerekkel dolgozó intézeteket lehetetlen helyzetbe hozza. Az épületben számos kényes műszer és még több kényes és nagyértékü gyűjtemény van, amelynek legnagyobb ellensége a por. Tudom, hogy a viszonyok nehezek é ha mégis szóváteszem ezeket a tarthatatlan állapotokat, annak az az oka, hogy a város lejkülönbözőbb helyeii>, nem is éppen a legforgalmasabb utcákban rendezik a járdákat és úttesteket. Elismerem ennek a szükségességét, de sokkal inkább szükségesnek tartanám, ha azok az úttestek és járdák rendeztetnének, amelyek a portalanitás miatt értek meg erre, vagy * amelyeken naponta 6-7üu egyetemi és főiskolai hallgató kénytelen járni. Tudomásom van arról, hogy az orvosi és természettudományi karnak is voltak már régebben ilyenirányú jogos kívánságai. Ippen azért tisztelettel javas-88.