Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1942-1943, Szeged
1942. október. 27. II. rendes ülés
» 2*0 hivatal jegy osztása, vagy nem osztása mennyi időt elvesz azoktól az egyetemi alkalmazottaktól, akik maguk kénytelenek az egyre szaporodó jegyek után való járás miatt hivatali kötelességeiket akaratukon kivül elhanyagolni. Ha az egyetem gazdasági hivatala venné a kezebe az egyetem összes alkalmazottainak élelmezési jegy kezelését, ezek a bajok egyszerre megszűnnének. Arra gondolok, hogy a legteljesebb felelősség mellett vállalja magára a gazdasági hivatal a különféle jegyek kezelését, s mindenki, aki bármilyen minőségben az egyetemet szolgálja, a gazdasági hivatal révén kapja meg azokat a jegyeket, amelyekért sokszor teljesen hiába kellene az időt lopni. A gazdasági hivatalnak módjában volna, hogy az egyes intézetekhez tartozók jegyeit, az esedékesség idején, egyszerre adná ki annak az altisztnek, aki a hivatalvezető megbízásából érte jelentkezik. Legfeljebb arról volna szó, hogy erre a célra egy uj embert kellene beállítani, akinek fizetését akár az egyes jegyek minimális költséggel történő megterhelése után befolyó öszszegből is fedezni lehetne. •Meg vagyok győződve arról, hogy a gazdasági hivatalnak a közélelmezési hivatallal történő ilyenirányú tárgyalásai eredményre vezetnének és a jövő-85.