Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1941-1942, Szeged
1942. június 23. X. rendes ülés
ponti épületet illeti, ott 600 m2 területet kapnak az ifjúsági egyesüle te k. Fröhlich Pál véleménye az, hogy ha a központi épület II. emeletét nem kell átadni, akkor az átalakításhoz .szükséges 20.000.- pengőt más célra lehetne felhasználni. Ő a maga részéről semrniesetre sem tartja a leszámoló palota nedves alagsori helyiségeit arra alkalmasnak, hogy ott az ifjúsági egyesületeket elhelyezzük. Elnök enunciációjában, amely erre a vitára alkalmat adott, kijelenti, hogy most már megszűnt az az ok, amely miatt ő junktimot látott a II. emeleti helyiségek és a jogi kar felállítása, a központi épület felépítése között, hajlandó ugyanarra az álláspontra helyezkedni, amelyre Hórnan Bálint miniszter ur is utalt: tétessék kisérlet az átadás elhalasztására. Szent-Györgyi Albert szerint zavaros idők vannak, hogy milyenek lesznek a viszonyok nem tudja, kérdéses, hogy a központi egyetemi épületből lesz-e valami. Nagy különbség van a fantázia és a valóság között. Halasy-Nagy József megemlíti, hogy amikor egyetlen tanszék betöltéséről volt szó, illetékes tényező kijelentette, hogy 1944-ig a költség -12. ___