Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1940-1941, Szeged
1940. december 17. II. rendes ülés
tett tevékenységemet. Évekre visszamenőleg a korábbi tanárelnökök nem eléggé éber ellenőrzése következtében felgyülemlett tetemes adósságokat sikerült eltüntetnem, annak ellenére, hogy a testnevelési célokat szolgáló egyetemi bevételeknek csak kis része bocsáttatott a KEAC rendelkezésére. Ezt le kell szögeznem olyan tendenciózus beá Ili tás okkal szemben, amelyek iparkodtak a KEAC súlyos anyagi helyzetét épen az én elnökségem idején firtatni. Az ellenkezője az igazság: a KEAC még sohasem volt olyan rendezett anyagi viszonyok között, mint pillanatnyilag. Emellett valamennyi egyetemi atlétikai klub közül a legszebb sportbeli eredményeket érte el. « Mindez arra az elhatározásra kényszerit, hogy magamtól, bárminő megtisztelő formában jelentkezzék is az, a történtek után minden esetleges az egyetemi testneveléssel kapcsolatos megbízatást, a legmélyebb tisztelettel, de ugyanolyan határozottsággal eleve elhárítsak. Tizennyolc évi professzori működésem alatt egyetlen olyan tisztséget nem viseltem, amely külön honoráriummal járt volna. Viseltem olyant, amelyben utódom nyomban honoráriumban 5