Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1940-1941, Szeged
1941. április 17. III. rendkívüli ülés
'Ml betűi, hanem az élet parancsoló követelménye szerint is csak átmenetileg szünetelhet, de hogy ennek a szünetelésnek milyen esemény vet véget, azt senki se hitte, még kevésbbé tudta. Ezért nyugodott bele minden illetékes tényező abba, hogy az egyetem egyelőre jogi kar nélkül működjék. Tekintetes Egyetemi Tanácsi Amit a törvény megalkotása pillanatában senki sem hitt és amit azóta is inkább távolódni, mint közeledni láttunk, a feltámadás ünnepén bekövetkezett. A magyar honvédség csapatai felszabaditották azt a területet, amely 22 évi rabság után visszatérhetett a Szent Koronához, az elgyötört és kifosztott magyar lakosság 22 évi reménytelen küzdelem után álomként látta beteljesedni leghőbb vágyát. Csapataink az ezeréves határokon állnak. Isten rendelése szerint újra magyar az a terület, amely 22 évig nyögött, szenvedett az elnyomatás keserves igájában. Ma minden szem erre a területre tekint. Mindenki tudja, hogy nem a gazdag Bácska és Bánát tér vissza Magyarországhoz, hanem annak meggyötört, kifosztott, koldussá tett magyar lakossága. Nem várhatunk tehát semmit ennek a területnek szegény lakosságától, de annál inkább kötelességünk, 4