Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1940-1941, Szeged

1941. április 3. II. rendkívüli ülés

y£\ Rektor: A mai rendkívüli tanácsülés összehívását az a szomorú körülmény tette szükségessé, hogy az ország elvesztette miniszterelnökét gróf Teleki Pált. Hogy mit jelentett 0 az ország^ ez most még fel sem mér­hető; mi nemcsak a miniszterelnököt, hanem tanártársunkat, kollégánkat is gyászoljuk benne. Teleki Pál halálával az országot ért veszteséget felbecsül­ni nem tudja, csak mélyen megrenditi tragikus halála és azért hivott össze rendkívüli tanácsülést, hogy a tanács kifejezhesse mélyen érzett háláját és fáj­dalmát . A rektor ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy a gyászlobogókat ki­­tüzettette, táviratot intézett a mi­niszterelnökséghez, illetve az össz­kormányhoz és özvegyéhez, és most további útmutatást kér; elsősorban is I a temetésen való képviselet volna meg­beszélendő. Ö a maga részéről a pro­­rektor ur vezetésével a kis Tanács tagjait szeretné felküldeni a teme­tésre, ő maga Szegeden kíván maradni ezekben a mozgalmas napokban, mert esetleg vissza sem tudna jönni, már pedig fontos, hogy a rektor a helyén maradjon.- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents