Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1939-1940, Szeged

1939. október 25. II. rendes ülés

■H jén elhelyezett jogi szemináriumok munkáját zavarja. A jogi kar a kérést megfelelő intézkedés kérésével továb­bította a Rektor Urnák. Az ügyben ja­vaslatomat a következőkben teszem meg. Szükségessé teszi vitéz Len­gyel György kisegitő szolgának a kila­koltatását az említetteken felül az a körülmény is, hogy a lkásának a he­lyén kell műszaki szakértői vélemény szerint a közeljövőben egyetemünk központi épületének légoltalmi pincé­jét megépíteni és berendezni. Javasolom tehát, hivja fel az egyetemi tanács vitéz Lengyel György szolgálattételre az általános állat­tani intézethez beosztott kisegitő szolgát, hogy záros határidőn belül mielőbb /legkésőbb azonban 1940.áp­rilis 30-ig/ szerezzen magának meg­felelő lakást, mert a jelenlegi la­kását légoltalmi célokra kell hiva­talból igénybevenni. Szeged, 1939. október 25.­­Ereky s.k. egyetemi ny.r.tanár, elő­adó. Eszmecsere után 19 az egyetemi tanács egyhangúlag kimondja, hogy az egyetem központi épületében sürgősen elkészítendő

Next

/
Thumbnails
Contents