Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1938-1939, Szeged

1939. április 28. VIII. rendes ülés

M(c3 Eszmecsere után az egyetemi tanács úgy határoz, hogy a 120 P kölcsön felerészét segélyként elengedi,- a kérelemnek ezt meghaladó részét fedezet hiá­nyában nem teljesiti. 185. Dr.Géléi József prorektor felolvassa a következő jelentését: "Tekintetes Egyetemi Tanács! Tisztelettel jelentem, hogy a tanácsnak VII.rendes ülésén hozott határozatából kifolyólag magam elé kérettem a Turul kerületének alvezérét Hajnal László urat. Nevezett előtt a tanács határozatából kifolyólag ismer­tettem a Rothermere két pénzbeli ado­mányozásának ügyét és annak végezté­vel felszólitottam az alvezért, ho^y az ezen üggyel kapcsolatosan a szegedi Ujnemzedék f.évi 70.számában közreadott nyilatkozatát a valóságnak megfelelően helyesbbitse . -Hajnal László az Ujnemzedék 76.számában az idecsatolt nyilatkoza­tot tette, melyet én teljesen kielé­gítőnek tartok, ennek következtében- 14

Next

/
Thumbnails
Contents