Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1938-1939, Szeged
1939. február 9. V. rendkívüli ülés
' szokás tartani. Javasolja továbbá, bogy egyetemünk nyilvános pályázatot írjon ki egy kb. 3-4 négyzetméter nagyságú bronz-vagy márványdombormü, esetleg nagyobbszabásu festmény elkészítésére, melynek tárgya a mellett, hogy Magyarország Kormányzójának az ország újjáépítésében szerzett érdemeit hirdesse, összefüggésben legyen az 1938. év legnagyobb eseményével, a Felvidék visszacsatolásával lehetőleg olykép, hogy a Szent István jubileumi év jelentőségét is kifejezésre juttassa. Javolja továbbá, hogy miután a tanács az emlékmű költségeinek fedezéséről gondoskodott, küldjön ki egy profeszszorokból álló bizottságot a pályázat előkészítése és a beérkezendő pályaművek elbírálása céljából azzal, hogy ez a bizottság annakidején a zsűri munkájában való részvételre kérje fel az országos Képzőművészeti Tanács egy kiváló szakértő tagját is. Végül a matematikai- és természettudományi kar közölte, hogy a kérdés érdemi részével nem foglalkozik, mert nem áll olyan epület, vagy helyiség a karnak rendelkezésére, mely az emlékmű elhelyezésére alkalmas lenne. Tekintetes Egyetemi Tanács! 22