Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged
1937. szeptember 22. I. rendes ülés
leveleket semmisítette meg; 5., megkerestem dr.Halasy-Nagy József pécsi bölcsészettudománykari Dékánt, hogy Búzás László bölcsészethallgatót 6., dr.Csűri Bálint debreceni bölcsészettudománykari Dékánt, hogy K.Nagy István bölcsészhallgatót - és 7., Császár Elemér budapesti bölcsészettudománykari Dékánt, hogy Weger Imre bölcsészhallgatót hallgassa ki Bogár László német diákösszeköttetéseiró'l és mindazon kijelentésekről, melyeket Bogár előtte egyrészt a megtartott előadásokról, másrészt a német diákoknak vele szemben tanúsított viselkedéséről tett; kiemeltem még különösképen azt is, hogy fontos volna tudnunk, hogy Bogár a nyári egyetem befejezése után megkezdett németországi kőrútján kikkel állott összeköttetésben, s kik lehettek azok, akik Bogárnak hazatérte után leveleket küldtek Németországból; 8., felhívtam még dr.Csikós Nagy Bélát, egyetemünk volt hallgatóját, aki a lipcsei nyári egyetemi tanfolyam után a később kezdődő berlini egyetemi nyári tanfolyamra is felvétette magát és igy Bogár Lászlóval együtt hallgatta a berlini tanfolya-