Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged
1938. március 23. VII. rendes ülés
I&t"Dr.Botár Gyula bonctani intézeti c.adjunktus, egyetemi magántanár a baseli anatómiai kongresszuson való részvételének lehetővé tétele céljából tanulmányú ti segély engedélyezése iránt benyújtott kérvényében annak adott kifejezést, hogy az emlitett kongresszuson tartandó előadásain kivül a francia anatómus társaság vezetőivel is beszélni óhajt az esetleges budapesti anatómiai kongresszus előkészületeiről. Nevezett kérvényének az 1938. évi január hó 25-én tartott V.rendes tanácsülésünkön történt tárgyalása során annak adtam kifejezést, hogy "neki arra, hogy a francia anatómus társasággal egy esetleges budapesti kongresszus előkészületeiről tárgyalhasson, egyetemünk Tanácsa felhatalmazást nem adhat, a felhatalmazás megadásának joga megfelelő orvosi szakköröket illeti, s ezért Botárnak az illetékes budapesti körök felhatalmazását kell kérnie." Az egyetemi Tanács e felszólamlásomat magáévá tevén, erről Botár c.adjunktus, egyetemi magántanárt az orvostudományi kar utján értesítette. Botár Gyula dr. az orvostudománykari Dékánhoz intézett, s általa a Tanács elé terjesztett beadványban- 6 -