Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged

1937. november 24. III. rendes ülés

K°> olvassa fel: "Tekintetes Egyetemi Tanács! Tanácsunk 1937.évi 10.rendes ülésén kelt 257.sz., valamint 1936. évi 5.rendes ülésének 116.sz. határo­zata ügyében a karoktól kért válaszok beérkezvén ezekről van szerencsém a következőket .jelenteni. Valamennyi kar elfogadja a Tanács által tervezett Szabályzatot, és pedig az Orvosi Kar és a Bölcsészeti Kar minden megjegyzés nélkül, a jogi és mathematikai kar pedig némi módositással. A jogi kar azt javasolja, hogy a Tervezet harma­dik paragrafusa kiegészitendő legyen a következő résszel: ’’Abban az eset­ben azonban, ha a befizetéseknek az előbbi bekezdés szerint bekövetkezett szüneteltetését követő két éven belül több haláleset következtében az a helyzet állana elő, hogy az összegyűj­tött betét teljes összegében felemész­tődnék, s igy újabb segély nyújtása - amennyiben ennek szüksége merülne fel - nem lenne lehetséges, a Tanács elren­delheti, hogy a tanév elején elmaradt befizetéseket a II.félév kezdetén pó­tolni kell." Tisztelettel javaslom a jogi kar kiegészítő szövegének a sza­bályzatba való iktatását. A mathemati­- 51 -

Next

/
Thumbnails
Contents