Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1937-1938, Szeged

1937. november 24. III. rendes ülés

1^0 és kipróbálják, s egyúttal a Pedagógiai Intézet munkakörét kiszélesítse. Je­lentette azt is, hogy ezen iskola ve­zetésével Dolch Erzsébet oki. tanító­nőt és egyben polgári iskolai tanárt bízta meg, aki kiváló képességeivel és búzgóságával az iskola első évfo­lyamát sikeresen be is fejezte s ezzel a tanügyi hatóság dicséretét is kiér­demelte. Jelentette továbbá, hogy a Kerti Iskolával kapcsolatban eddig felmerülő kiadásokat saját jövedelmé­ből fedezte. Dr.Várkonyi Hilóebrand e jelentésében végül kérte, engedje meg a bölcsészettudományi kar, hogy e "Kerti Iskola", mint "kísérleti is­kola", a bölcsészet-, nyelv- és tör­ténettudományi karon szervezett Peda­gógiai Intézethez csatoltassék és hi­vatalosan is, mint a Pedagógiai Inté­zet rnellékintézete szerepelhessen. A bölcsészet-, nyelv- és tör­ténettudományi kar 1937.évi szeptem­ber hó 28-án tartott I.rendes ülésében foglalkozott dr.Várkonyi Hildebrand ny.r.tanár fent ismertetett bejelen­tésével és kérelmével, amikoris kimond­ta, hogy a bejelentésben előadott ké­rés teljesítéséhez maga részéről hoz­zájárul. A bölcsészet-, nyelv- és tör-12

Next

/
Thumbnails
Contents