Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
1937. május 26. IX. rendes ülés
szabályok az egyetemen kivül álló egyének egyesületi vezérré, vagy elnökké való megválasztásának lehetőségét nem zárják ki, mint ahogy nem is zárják ki, a m.kir.Ferencz József-Tudományegyetem Tanácsa ez ügyben - országos szervezetről lévén szó- egyoldalúan kötelezően nem intézkedhetik, s arra - ismerve a hátteret - egyébként is vajmi kevés remény van, hogy ez a törekvés biztos eredményre vezetne, ami viszont az egyetem tekintélyének rovására menne. Az a körülmény azonban, hogy valamennyi Bajtársi Egyesületnek a tanári karokból meg van a maga tanár vezetője is, biztositékot kell, hogy nyújtson arra,hogy az egyetemi szabályokkal öszszeütközésbe jöhető egyesületi törekvéseket ellensúlyozzák, illetőleg megakadályozzák. Ezeken keresztül valósítható meg továbbá az is, hogy az ifjúság által rendezett ünnepségekre a tanári karok tagjai jövőben közvetlenül, illetőleg karuk utján kapják meg meghívásukat." Az elnöki előterjesztéssel kapcsolatban dr.Szentpétery Zsigmond mathematikai- és természettudománykari Dékán többek közt felemlíti, hogy a vezetése alatt álló kar professzoraira különösen az volt a bántó és kellemet- 20 -