Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
SZEGED_SZTE_Tanacsi_1936-1937_1 - 1936. szeptember 23. I. rendes ülés
gyében hozandó határozatot előzőleg hallgassa meg az intézeti igazgatókat. Dr.Szentpétery Zsigmond mathematikai- és természettudománykari Dékán a következőkben szól hozzá a tárgyalás alatt lévő napirendi ügyhöz: "A múlt tanévi X.rendes ülésén határozta el a tekintetes Tanács, hogy a Bolyai Intézet két keresztfolyosóját kinyittatja és a Sulicaféle /: régebben a Kerékjár tó-féle:/ lakást a Tanárvizsgáló Bizottságnak adja át. Tette pedig azt ama bizottsági határozat alapján, amelyben sem az érdekelt intézeti igazgatók, sem az ép'iletigazgató nem vett részt. A megindokolást kezdem azon, hogy még nem volt példa az egyetem életében arra, hogy valamely zárt intézetet az intézeti igazgatók meghallgatása nélkül csonkítottak volna meg. A Bolyai Intézet folyosója az intézethez tartozik, annak egyik fontos része és ezen folyosó-részeknek az elvétele nagyon veszedelmes pracedenst is teremtene, hiszen egy szép napon szünidő alkalmával arra ébredhet például a közegészségtani intézet, vagy akármelyik más intézet, hogy egy részét egy másik kar részére vették el. Pláne ha tudjuk, hogy a Bólyai Intézet 59.