Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged

1937. május 11. és május 13. IV. rendkívüli ülés

A(tk> összeget kapnak s nekik közismerten egyéb forrásból is tekintélyes összeg áll rendelkezésükre. Ha a bölcsészet-, nyelv- és történettudományi kar nem tiltakozik e határozat ellen, holott a jog- és államtudományi karéhoz ha­sonló helyzetben van, az csak abban lelheti magyarázatát, hogy e kar a hallgatók kisebb száma következtében lényegesen kisebb összegtől esik el, s úgy látszik a kisebb összeg kiesé­sét nélkülözni tudja. t Jog- és államtudományi karunk azonban a tőle elvont kb. 2000 pengőt semmiképen sem nélkülözheti. A kari könyvtár megfelelő fejlesztése eddig is a legnagyobb nehézségekbe ütközött, s e határozat végrehajtása pedig egye­nesen a kar sikeres működésének az e­­lőfélté teleit támadná meg. Jog- és államtudományi karunk éppen ezért tisztelettel kéri a t. e­­gyetemi Tanácsot, hogy a szóbanforgó határozatát sürgősen, már a f. félév­re vonatkozólag szíveskedjék hatályon kivül helyezni, mert a kar semmi eset­re sem nyugodhatik bele olyan intézke­désbe, mely különben is szűkre szabott s a hallgatók számának csökkentése ré­vén állandóan csökkenő bevételeit ka-20

Next

/
Thumbnails
Contents