Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
1937. május 11. és május 13. IV. rendkívüli ülés
len, mert elkerülte figyelmét, s nem számolt azzal, hogy tulajdonképen miről is van szó. Az előrebocsátottak után a következő előterjesztést olvassa fel: „A jog- és államtudományi kar mindenekelőtt sajnálattal állapitja meg, hogy az egyetemi Tanács e határozatának meghozatala előtt nem kérte ki a karok véleményét, holott ez a határozat, mely a tandij- és mellékdijak felosztásának üj rendjét állapitja meg s az iktatási és egyéb dijak felosztásának módját is megváltoztatja, a kari érdekeket erősen érintő intézkedéseket tesz. Jog- és államtudományi karunk a határozatnak az egyetemi központi adószámfej tőség működésére vonatkozó része elleh már előterjesztéssel élt, s a tekintetes Tanács a határozatnak ezt a pontját már módosította is. Most, hogy a határozat egész terjedelmében és hiteles szövegében a kar előtt fekszik, kénytelen annak egy másik pontja ellen is a leghatározottabban tiltakozni s annak sürgős hatályon kivül helyezését kérni. A határozatnak a mellékdijak felosztására vonatkozó pontja 33 %-kal 3 pengőről 2 pengőre szállítja 18