Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged

1937. május 11. és május 13. IV. rendkívüli ülés

-uek nyilatkozott az ülésen való megje­lenésre, azonban azt a választ kapta, hogy megjelenése már nem is szükséges. Á tanácsjegyző úr lakásán tartózkodott és vele is telefonon érintkezett a bi­zottság. A Rector úr előtt nem feküdt ott a tanácsi határozat szövege és a megindokolt indítványt előzetesen a bi­zottsági tagokkal nem közölték, úgy, hogy a bizottság nem tudta hitelesen eldönteni, hogy miért hivták össze és vájjon szövegezés céljából küldték-e ki, vagy joga van azt is elbírálnia, hogy a Rector egyáltalában nyilatkoz­­zék-e. A megjelentek /:Kiss Albert, Ereky István, Búza László és Heller Erik professzorok:/ az előzményeket és a tényállást kellőképen nem ismerve ha­tároztak. A tanácsban nagy meglepetéssel értesültem arról, hogy a bizottság szö­vegezés helyett a nyilatkozat meg nem tételét javasolja. Nem ismerve a bi­zottsági határozat létrejöttének körül­ményeit, kénytelen voltam belenyugodni abba, hogy egyetemünk érdeke követeli, hogy a Rector ne reflektáljon a táma­dásokra. 3/. A következmények azonban annak a felfogásnak adtak igazat,amely 'Ifi- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents