Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
SZEGED_SZTE_Tanacsi_1936-1937_1 - 1936. szeptember 23. I. rendes ülés
lehet elfogultsággal vádolni. Részt vettek benne rajtam kívül teljesen érdektelen személyek is, mint Csekey prof., Rostás gh. igazgató, s mint felkért műszaki szakértő az akkor épen Szegeden időző Ottó László miniszteri titkár. De részt vett benne maga a mathematikai kar Prodékánja, aki a bizottság minden javaslatához hozzájár ilt. E bizottság propositiói különben is a Tanács elé kerültek bölcs mérlegelés céljából. Tekintetes Tanács! Mindezek után semmi okot sem látok fennforogni, hogy a múlt évi Tanács határozata megváltoztassék. Ami pedig a Miniszterhez való felebbezést illeti, az szerintem ellenkezik egyetemünk autonómiájának szellemével .Ha még az itt felmerült kérdésekben sem tud a Tanács végérvényesen dönteni és intézkedni, akkor teljesen illúzióvá válik az önkormányzat és a minisztérium előtt sem a legkedvezőbb színekben tűnik fel egyetemünk belső élete. Ez az én javaslatom elvi alapokon . De, mert uj érvek és szempontok más megvilágitásáf adhatják a dolgoknak, hogy meghallgathassuk, ha vannak, ezeket az érveket, tisztelettel kérem 56