Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged
1937. március 16. VII. rendes ülés
SM ben aljas indokok nem vezették; hogy kétségtelen közigazgatási érzékkel és szakismerettel látta el hivatalát és egyetemünk adminisztrációja terén érdemeket szerzett; hozzáfűzve, hogy az indokolásnak ezt a két pontját a miniszteri Ítélet /12.230/1934.IV./jóváhagyta és kiemelte Pettykónak azokat az érdemeit,amelyeket a gazdasági hivatal újjászervezésével szerzett. Utóbbi pontot legyen szabad a következőkké 1 indokolnunk:egyetemünk a fegyelmi Ítélettel befejezte Pettykó ügyeinek tárgyalását. Az Ítélet után semmiféle további eljárásnak helye nincs. A sajtóban megjelent közlemények azonban, ha észrevétel nélkül maradnak, olyan erkölcsi büntetést jelentenek Pettykó számára, akiről a fegyelmi Ítélet is megállapította,hogy egyetemünknek nagy szolgálatot tett,amilyent egyetemünk semmi esetre sem tarthat méltányosnak. Tekintettel arra,hogy ,r csak az a hatóság részesítheti őt ebben a csekély védelemben,amely az ő fegyelmi Ítéletét ismeri, egyetemünkre hárul a kötelesség, hogy volt tisztviselőjét a törvényes keretek között és az igazságra való méltányos hivatkozással, lovagias gesztussal védelmébe vegye. 54