Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1936-1937, Szeged

1937. március 16. VII. rendes ülés

Ak bizottságnak az ügyre vonatkozó véle­mény es jelentése,illetőleg javaslata. A bizottság 1937.évi március hó 13.-án tartott azon üléséből, mely­ben előadójának az ügyre vonatkozó je­lentését, illetőleg javaslatát tárgyal­ta, - ama óhajának adott kifejezést, hogy az ügy tanácsülési tárgyalására a bizottsági tagok is meghivassanak. Az elnöklő Hector ennek az indokolt óhajnak eleget tevén, intézkedésére a meghívásra várakozó két bizottsági tag: dr.Heller Erik egyetemi ny.r.ta­nár előadó és dr.Kramár Jenő egyete­mi ny.r.tanár a tanácsülésen megjelen­vén, a részükre kijelölt helyet el­foglalják. 153. 679/1936-37. E.T.szám. Dr.Ditrói Gábor Prorector jelenti, hogy dr.Kerék­­jártó Béla és dr.Zolnai Béla egyetemi ny.r.tanár között a Bólyai-intézeti fo­lyósók megnyitásával kapcsolatban fel­merült nézeteltérés kivizsgálására és javaslattételre az egyetemi Tanács 1936. 16 -

Next

/
Thumbnails
Contents