Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged
1936. január 22. V. rendes ülés
r Véleményem szerint az egyetemi tanár ne akarjon sem főurnak látszani, sem Bocskay hajdúnak, hanem igyekezzék I külső megjelenése formájában tudományos mivoltát kidomborítani. Erre * legalkalmasabb az egyszerű, de finom anyagból készült talár. A tudós profé sszorság van annyira értékes magyar hagyomány, mint a Bocskay hajdúság. Aggodalmadat fejezem ki arra vonatkozólag is, ha mindenáron magyaros cifrázatokat akarunk érvényesiteni a taláron. A magyaros cifrázat ugyanis népies jellegű, tehát már nem reprezentálja sem a nemzet egyetemét, sem kultúránkat, amelyet nyugaton amugyis i * szivesen szoktak a népművészét és népélet romatikus csillogásában bemutatni. Az egyetem nem csupán magyar,hanem egyetemes spirituális intézmény is és ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a díszruhákon időnként változtatásokat lehet eszközölni, bekövetkezhetik az az idő, mikor majd díszruháinkon nemcsak a magyarosság ki domb őri tás át fogják követelni, hanem pártjelvények /shorogkereszt:/ alkalmazását is. Ne ruhában legyünk magyaroskodók, hanem érzésben, szellemi hagyományaink ápolásában és az Európá)- 46.