Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged
1935. december 11. IV. rendes ülés
indítvány indokolása kifejezetten meg is mond hogy viszont a kereszt kifüggesztése a fennálló jogszabályainkba beleütköző, tehát törvényellenes állapot. Az általam fentebb kifejtettek szerint épen ellenkezőleg áll a dolog. Ehhez képest nemcsak nem szükséges, de egyenesen felesleges, sőt káros, veszedelmes dolog a jelenlegi helyzetnek a törvényhozó, illetőleg a kormányzati hatalom utján leendő megváltoztatását szorgalmazni. Ha az egyetemi Tanács bármi okból nem akar az ifjúság által a kereszt kifüggesztése tárgyában előterjesztett kérésnek eleget tenni, nem ■kell, hogy ily szellenesnek feltűnő jogi formulával térjen ki a kérés teljesítése elől. Jelentse ki nyíltan, hogy a keresztet nem kívánja látni az egyetem falain belül. 2., A javaslat merőben ellentétben áll a tanácsnak az I.rendkívüli ülésén ugyanebben a tárgyben meghozott határozatával. Mert vagy áll az, hogy a Tanácsnak csakugyan nincs jogköre a kérelem tárgyában a határozathozatalra, s akkor nem lehetett korábban azt mondani, hogy a Tanács a kereszt kifüggesztése tárgyában előterjesztett kérelemnek azzal "tesz e-