Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1935-1936, Szeged
1935. október 23. II. rendes ülés
igazgatóságnak csak akkor van joga, ha arra Pénzügyminisztertől előzetesen felhatalmazást kér, a kivetési eljárást, illetőleg a Pénzügy igazgatóság határozatát felfüggesztette s az iratoknak a Pénzügyminisztériumba való felterjesztését rendelte el. A múlt év folyamán, amidőn az egyetem rectori tisztét betölteni szerencsém volt, elsőrendű feladataim közé soroztam ezen ügynek, mely Damokles kardként függött az érdekelt tanárok, tisztviselők és alkalmazottak feje felett, végleges rendezését keresztülvinni. Kezdeményezésem sikerrel járt s a m.kir.Pénz ügy minisztérium, valamint a szegedi Pénzügyigazgatóság vezetőjének nagyértékű támogatásával sikerült az ügy végleges elintézését keresztülvinni anélkül, hogy az érdekelt professzorok, tisztviselők és egyéb alkalmazottak további anyagi áldozatra kényszerültek volna. A m.kir.Pénzügyminiszternek 1934.-ben kiadott két rendele te megerősítette a mi egyetemünk adózási rendszerében lefektetett és gyakorlatilag is keresztül vitt elveket, amennyiben az adózás terén a cummu- 27