Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged
1934. január 24. V. rendes ülés
mert az arculütési jelenettel kapcsolatosan a későbbi fejlemények folyamán elsősorban épen őreá irányult figyelmük. A vizsgálatból mindezek alapján az világlik ki, bőgj' Vörösmarty Mihály joghallgató vétkes, 1. / A Tanulmányi- Fegyelmi- és Leckepénzszabályzatunk 81.§-ában foglalt rendelkezésekbe ütköző cselekményben: azzal, hogy csatlakozott az anatómiai intézethez vonuló diákcsoporthoz, amelynek szándéka nyilvánvalóan a zsidó hallgatóknak onnan való eltávolítása volt, megsértette az egyetemi oktatás és az egyetemi élet szabadságát. Azzal pedig, hogy ott társaival együtt tűnte - tésszerüen viselkedett, a TFLSZ.84.§ába ütköző módon háborította az egyetemi rendet és csendet. 2. / Kétségtelenül fegyelmi vétséget követett el továbbá Vörösmarty Mihály ugyancsak a TFLSZ.84.§.rendelkezéseibe ütköző azon cselekményével, hogy az egyetem egyik professzora hivatalos egyetemi helyiségében adott jogos rendelkezésének haladéktalanul nem engedelmeskedett és vele szemben nem viselkedett kellő tisztelettel. Az arculütés kK utáni magatartása az arculütéstől előidézett nagy izgalmával menthető. ad 1./ Enyhitő körűin,ényül veendő tekintetbe azonban, hogy a 81.§ába ütköző cselekményét és a 84.§-ába