Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged
1934. január 24. V. rendes ülés
zeti ügyekre vonatkozó utasításokat. Hangsúlyozta továbbá, hogy a zsidó hallgatóknak, mint tandijfizető egyetemi polgároknak, joguk van az anatomiai intézetben tartozkodniok és ott dolgozniok. Valószinü, hogy tiltakozásának hevében a következő kifejezést is használta:"Takarodjanak innerc." A diákcsoport első sorában álló Vörösmarty Mihály joghallgató erre olyaféle^ megjegyzést kezdett tenni, hogy igy mégsem lehet egyetemi hallgatókkal beszélni. Alig kezdte meg azonban megjegyzését, amikor Kiss Ferenc professzor őt arculütötte. A- zonnal utána többen nyomultak Vörösmarty és Kiss professzor közé, hogy a további tettlegességet megakadályozzák. Kiss professzor követelte Vörösmartytól, hogy nevét mondja meg és adja át diákigazolványát, amit utóbbi azzal tagadott meg, hogy az egész ügynek egyéb elintézési módját kívánja választani. A két egyetemi professzor és kíséretük erre visszavonult az intézet belsejébe, a diákcsoport pedig Vörösmartyval együtt elhagyta az intézetet. Vörösmarty először bement a központi egyetemre, ott jelentkezett a Turul Bajtársi Szövetség helyiségében, utóbb pedig egyenesen a dandárparancsnoksághoz sietett. Mint tiszti vizsgát tett tartalékos tűzmester, katonai segédlet mellett lovagias elégtételt kért Kiss