Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1933-1934, Szeged

1933. december 9.VI. rendkívüli ülés

i i Másolat TEKINTETES EGYETEMI TANÁCS ! Folyó hó 7-én kelt, az anatómiai intézetben történt tüntetésről való jelentésem megtétele után a mai napon Vörösmarty Mihály ur nevé­ben Csonka György és Mader Béla honvéd hadnagy urak lovagias elégtétel­re szólítottak fel. Ebből arra következtetek, hogy az általam inzultált férfi neve Vörösmarty Mihály.Nevezett foglalkozása a hadnagy urak levelé­ből nem tűnik ki. Akár egyetemi hallgató az illető, akár nem, ismétel­ten leszögezem, hogy hivatali épületben, hivatali ügyben és hivatalos időben szólított fel nevezett jogtalan és hivatali kötelességemmel hom­lokegyenest ellenkező cselekvés megtételére. Hivatalos mivoltom, jogos álláspontom és hivatalos kötelességem határozott kifejtése közben az in­zultált fiatalember többizben ellenmondó kijelentéseket, illetve megjegy­zéseket tett s ezeket követte arculütésem. Változatlanul képviselem, hogy az inzultált fiatalember társaival együtt előzetes figyelmeztetésem ellenére a főkaput belülről agyú felnyi­tó, sürgős hivatalos ügyben /kisérleti kutya marása/ intézkedésemre ki­lépő altiszt erőszakos félretolása árán nyomult be. a Bector által bezá­ratott épületbe s ilyképen ő jogtalan módon, részére jogtalan terület­re lépett be társaival együtt s ott teljesen jogtalan követelést állí­tott fel velem szemben. Hangoztattam és hangsúlyozom, hogy ez a követe­lés törvényes előadási napon és a bonctermi gyakorlatok tanrendi idejé­ben történt s hivatalos esküm és igazgatói kötelességem alapján kellett határozott és ellenmondást nem tűrő magatartást tanusitanom a régebbi tüntetésekből már jól ismert, kritikus helyzetben. Hasonló helyzetek­ben úgy budapesti, mint szegedi szolgálatomban hasonlóan ellenmondást nem tűrő módon jártam el, s félszólitásaimnak a múltban ellenmondás és fenyegetődzés nélkül engedelmeskedtek is az illetők. Akár egyetemi hallgató Vörösmarty Mihály ur, akár nem, tisztelettel kérem a Tekintetes Tanács döntését arra nézve, hogy 1. lovagias és törvényes volt-e az inzultált fiatalember fellépése és követelése ?

Next

/
Thumbnails
Contents