Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged

1932. december 14. IV. rendes ülés

tót, hogy a felhívás kézhezvételétől számított nyolc napon belül a bántalmazásra és a bántal­mazó személyére vonatkozólag terjessze elő bi­zonyítékait, mert ellenkező esetben megfelelő adatok hiányában az általa kórt vizsgálat tovább nem folytatható. A Tanácsjegyző előterjeszti az I.félévi tiszteletdijak felosztására vonatkozó 5. ./. alatti előadói javaslatát. Az Egyetemi Tanács az előadói javaslatot el­fogadja azzal a módosítással, hogy a lektorok részére óránkint nem 38.-, hanem 40.-pengőt utal ki, továbbá, hogy a folyó tanév I.szemeszterére a lelkészek k'özUl csupán a róm.kath.lelkész ré­szére utal ki tiszteletdijat és pedig az eddig élvezett 117.-pengőnek 5%-al csökkentett ösz­­szegőt, vagyis 111.15 pengőt; kimondja a Tanács egyben, hogy az ezen módosítások után fennmara­dó összeget azaz 238.95 P-t a II.félévi tisz­teletdijak felosztása során fogja felhasználni. Ugyanaz előterjeszti az I.félévi tandíj­­bevétel felosztására vonatkozó előadói ja­vaslatát. Az Egyetemi Tanács a javaslatot elfogadja az­zal a módosítással, hogy a rendkívüli tanárok részére a javasolt 1.382.-P. tandíjjutalék he­lyett 1.400.-P.tandijjutalékot utal ki. Elhatározza egyben a Tanács, hogy a tandij­­hátralékokból a folyó tanévben még befolyó össze­get a legközelebbi tanács-ülésen fogja felosztani. Dr.Imre Sándor dékán az Egyetemi Tanács által megállapított tandíjfelosztássál kap­csolatban bejelenti, hogy azt a különböze­­tet /:72.60 P-t:/,amely a Tanács által meg­állapított felosztás mellett szemben egy o­­ly&n felosztással,amelynél minden nyilvános rendes és rendkívüli tanár egyenlő összegű tandíjjutalékot kapra,a javára mutatkozik,a

Next

/
Thumbnails
Contents