Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. május 19. XII. rendkívüli ülés
fel kellett volna jegyezni. Ekként a 357-1931/32.sz.előadmány nemcsak, hogy nem lévén expediáivá, de nem is lévén parafáivá, egyáltalában csak puszta fogalmazvány, amely nincs hivatalos intézkedés erejével felruházva. Ehhez hozzá kell tennem azt is, hogy nézetem szerint bárki, aki a hivatalos ügykezelés kialakult szabályaiban és egyúttal a Gazdasági Hivatal ügymenetében is járatos, magából az előadmányból megállapíthatja, hogy az csupán hivatalos intézkedés erejére nem emelkedett fogalmazványt tartalmaz és hogy épen ezért ezzel Szeged város polgármesterének megkeresése nem nyert elintézést. Különben már a nagytekintetü Tanácsnak 1932. junius 18-án tartott ülésén megállapítást nyert, hogy a polgármesteri hivatalnak adandó válasz "a revízióval kapcsolatban" megrekedt, a vízórák ügyében csak ekkor megindított vizsgálat során tehát már ezért sem lehetett az ad 357-1931/32. sz.előadmánynak a hivatali személyzetre megtévesztő hatása. Mindezek szerint megállapíthatónak tartom, hogy az ad 357-1931/32.sz.előadói ivet az ügy előadója az előadmány elkészítése alkalmával csatolta az ügyiratokhoz és az ezek között maradt annak ellenére is, hogy a fogalmazvány hivatalos intézkedés erejére nem emelkedett. Arra nézve, hogy az előadói Ívnek