Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged

1933. május 19. XII. rendkívüli ülés

vetkező jelentését s javaslatát: "Nagytekintetű Egyetemi Tanács! Dr.Németh Sándor, a gazdasági hiva­tal vezetésével megbizott minisztéri­umi számvevőségi főtanácsos ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot méltóztatott elrendelni, annak kideri­­tése végett, hogy az ad 357-1931/32. sz. főnöki aláirással el nem látott, tehát hivatalos intézkedés erejével fel nem ruházott fogalmazványt tartal­mazó előadói iv hogyan és nem-e félre­­vezetési szándékkal került az egyete­mi vizórák ügyében a szegedi polgár­­mesteri hivatal és a Gazdasági Hiva­tal között lefolyt iratváltást tartal­mazó ügyiratok közé. Ebben az ügyben, mint vizsgálóbiz­tos eljárván, a vizsgálat eredményéről szóló jelentésemet tisztelettel a kö­vetkezőkben terjesztem elő. A vizsgálat során kihallgatott Dr. Németh Sándor szerint ő az ad 357-1931/ 32.sz.előadói ivén foglalt fogalmazványt a főnöki aláirással való ellátás /:pa­­rafálás:/ mellőzésével félretette és az ügyiratot Íróasztalán visszatartot­ta, mert az elintézést még megfontolás tárgyává óhajtotta tenni; hogy ez a fo­galmazvány hogyan került el az Íróasz­taláról, arra nézve nem tud határozott

Next

/
Thumbnails
Contents