Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. április 5. VIII. rendes ülés
bizottságok munkáját a felvételi kérvények alapos elbirálásánál. Tanács a javaslat értelmében határoz. 58. Rector bemutatja azt a memorandumot, melyet az egyetemi bajtársi és egyéb ifjúsági egyesületek vezetői f.é. március hó 30-án nyújtottak neki s amelyben a Szent István Bajtársi Szövetség működési jogának felfüggesztését és további működésének betiltását kérik. Jelenti ezzel kapcsolatosan, hogy Dr.Iványi Béla ny. r.tanárt, mint a nevezett bajtársi szövetség vezető magisterét felkérte, hogy a memorandumra vonatkozó észrevételeit olyan időben megtenni sziveskedjék, hogy a memorandum ezekkel * az észrevételekkel együtt jelen tanácsülésen tárgyalható legyen. Iványi Bélától azonban azt az értesitést kapta, hogy mivel neki a felhivás csak április hó 3-án kézbesittetett ki, annak a jelen tanácsülésre nem volt módjában eleget tenni. Egyetemi Tanács a Rector ez ügyben tett intézkedését jóváhagyólag tudomásul véve, felkéri Dr.Iványi Béla ny.r.tanárt, mint a Szent István Bajtársi Szövetség vezető magisterét, hogy