Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged

1933. április 5. VIII. rendes ülés

na vitatható.Az elévülés megállapítása esetében csak a lakásnak 1930.nyarán történt átalakításával kapcsolatos magatartás érdemébe lehetne belebo­csátkozni . A hatodik vádpont szerint Petty­­kő János az egyetemi kezelők és dij­­nokok minó'sitése tárgyában az egye­temhez érkezett miniszteri rendeletet a Karoknak nem kézbesítette és kari hatáskörbe beavatkozva titokban minő­sített kari alkalmazottakat, minek folytán az egyik Kar pártoló előter­jesztést tett egyik, tudtán kivül rossz­nak minősített alkalmazottja érdekében. Pettykó János - Még a Németh Sán­dor elleni ügyben történt kihallgatá­sa alkalmával - nem tagadta, hogy a kezelők és dijnokok minősítése tár­gyában az egyetemhez érkezett minisz­­et téri rendeletTnem kézbesítette a Ka­roknak, a jelen ügyben pedig erről nem nyilatkozott. Ugyancsak nem nyilatkozott érdem­ben a kari alkalmazottak minősítése kérdésében sem, csak azt kifogásol­ta, hogy Németh nem illetékes ilyen miatt ellene vádat emelni. Irányadó tehát most is az, amit ebben a kér­désben Pettykó a Németh elleni eljá­

Next

/
Thumbnails
Contents