Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged
1933. április 5. VIII. rendes ülés
vei a beköltözés után újból végeztek munkálatokat, ezekre azonban az ásványtani intézet elhelyezésével kapcsolatos épületátalakitás adott okot. Ugyanez tette szükségessé a függőfolyosó meghosszabbítását is, mert csak igy lehetett elérni azt, hogy Pettykő lakásához a régi, befalazott bejárat helyett uj bejáratot csináljanak. Sgyéb/iránt Pettykó előadása szerint ezekkel az átalakításokkal lakásának értéke nemhogy emelkedett, hanem legalább 20%-kal csökkent. Németh Sándor az ellene folyamatban Volt fegyelmi eljárást megelőző vizsgálat során XIII.3. alatt becsatolta Héber Lajos építészmérnöknek a Pettykó-féle lakás átalakításával felmerült költségekre vonatkozó jegy/ zéket. Erre nézve Pettykó azt az észrevételt tette, hogy az abban előforduló két legnagyobb tétel /:függőfolyosó készítése: 332.80 P. és folyósórács készítése:240 P:/ nem az ő lakásának, hanem az ásványtani intézet berendezésének a költsége volt? emellett kétségbe vonta Héber Lajos elfogulatlanságát is,mert egyrészt a valóságnak meg nem felelően azt állította, hogy az újabb átalakítás al-