Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1932-1933, Szeged

1933. március 8. VII. rendes ülés

ezen határozatát magáévá téve, minden lehetőt kövessen el a sportpálya meg­szerzése érdekében. 6./ Ugyanezen ülés határozatából a Testnevelési Bizottság felterjesz­ti a Testnevelési Intézetnek és a KEAC- nak 1932-33.tanévi költségvetését. A Testnevelési Intézet költségve­tésének kiadási rovatában szerepel a KEAC-nak hozzájárulás cimén 7.180 P. Ez az összeg az emlitett ülés jegyzőkönyve szerint elsősorban a Testnevelési In­tézet tulajdonát képező tanszerek beszer­zésére lenne fordítandó. Még ilyen ter­mészetű kikötés esetén sem tartom megen­gedhetőnek, hogy egy újonnan felállított intézmény azzal kezdje működését, hogy javadalmazásának kereken 50%-át a KEAC- nak engedje át. Ez esetben ugyanis a KEAC évi 17.860 P. mig a Testnevelési Intézet csak évi 7.500 P. felett rendel­keznék, ami nem áll arányban a két intéz­ményre háruló feladattal. Amennyiben ki­derülne, hogy a Testnevelési Intézetnek erre az összegre tényleg nincsen szüksé­ge, úgy a nehéz gazdasági viszonyokra va­ló tekintettel vagy a hallgatóktól szedett dijaknak ennek megfelelő csökkentéséről, vagy az emlitett összegnek más célokra való fordításáról lehetne szó. Amennyiben a tekintetes Egyetemi Tanács az újonnan felállított Testnevelési Intézetnek felsze­re letlen voltára való tekintettel a neve­zett összegnek a meghagyását látná jónak,

Next

/
Thumbnails
Contents