Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1931-1932, Szeged

1931. december 9. IV. rendkívüli ülés

hogy milyen magatartást Írtak elő a klinika igaz gatójának utasításai, nőm pedig az, hogy ezen ut sitásokat mások betartották-e, vagy sem V Az adó utasítások szerint - amint ezt i/r. Tróján Emil és vr. matusovits j_,eó tanuk is bizonyítják - Dr. Hu nyady János köteles lett volna azt, hogy egy nyi lábtöréses és előrehaladott terhes állapotban lé vő asszony felvételét kérik, - a tanársegédnek még a létszám betelte esetén is bejelenteni s kö teles lett volna a tanársegéd döntését kieszközö ni. Dr. Hunyady János ezt elmulasztotta s hatás­körét túllépve a tanársegéd helyett ő maga "dön­tött. De szabálytalanságot követett el Dr. Hunya dy János mii tőnövendék mint napos orvos akkor is, midőn az 1931. augusztus 18-án reggel készült be teglétszámkimutatást nem ellenőrizte s a valósági beteglétszámot meg nem állapította. Ezt a betegei zavarása nélkül is könnyen megtehette volna, ha nanosi szolgálat átvételétől kezdve t.i. déli 12 órától este 6 óráig a felvételi irodában a lét­számban beállott napközi változások iránt érdek­lődik. Dr. Hunyady János ezt elmulasztotta s ezé: tagadta meg a beteg felvételét akkor, mikor két üres ágy rendelkezésre állostt s a beteget nem­csak fel lehetett, de fel is kellett volna venni E két szabálytalanságban mint fegyelmi vét. ságben Dr. Hunyady János mütőnövendéket bűnösnek kellett kimondani. Ami a kiszabandó büntetés nagyságát illeti - e tekintetben elsősorban az enyhítő és sulyosb: tó körülmények mérlegelése az irányadó. Enyhítő körülmény gyanánt vette figyelembe az Egyetemi Tanács egyrészt azt, hogy Dr. Hunyad; János mütőnövendék majdnem két esztendeig tartó működése alatt fegyelmileg büntetve nem volt: - s másrészt azt, hogy Dr. Hunyady János csak akko: utasította el a beteget, amikor már meggyőződött arról, hogy a beteg állapota azonnali beavatkozá

Next

/
Thumbnails
Contents