Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1930-1931, Szeged
1931. március 4. V. rendes ülés
akarta mutatni,mi szerint "nála sincs a pénz veszendőben". Az iratok nem nyújtanak tájékoztatást arra a kérdésre nézve,vaj jón a be nem szolgáltatott díjak az alatt az egy nap alatt,amíg a panaszolt azokat visszatartotta,az ő birlalatában maradtak-e,avagy 5 azokat elköltötte és amikor a pénzt tőle számon kérték,a hiány fedezéséről valami más utón gondoskodott-e. Amennyiben az utóbbi nyerne megállapítást,a szóbanlevő cselekmény mint a Btk.462.§-ába ütköző hivatali sikkasztás büntette meghaladná a fegyelmi vétségek körét.Ennek megállapítása nélkül is kétségtelen azonban, hogy a panaszolt a díjak visszatartásával olyan cselekményt követett el,amelylyel a felsőbbsége részéről iránta táplált bizalmat nagy mértekben megrendítette és épen ezért további alkalmaztatása a szolgálati érdekkel nehezen volna összeegyeztethető.Közhivatalnoki alkalmasságának megítélésénél az is hátrányára számítandó be,hogy közvetlen főnökével:Csatáry Gyula ellenőrrelgliár'a terhére rótt díjkezelési esetet megelőzően is sértő magatartást tanúsított,majd ugyancsak őt leleplezésekkel fenyegette arra az esetre,ha ellene vizsgálatot indítanak.A legsúlyosabb megtorló intézkedés alkalmazása ellen legfeljebb csak azt a körülményt lehet felhozni,hogy hivatalfőnökének jelentése szerint többgyermekes családapa,ekként a szolgálatból való elbocsátása családját nyomorba döntené. A panaszolt is napidijasi minőségben lévén alkalmazva,ellene fegyelmi eljárás nélkül lehet megtorló intézkedést tenni,mindenekelőtt azonban őt is nyilatkozattételre kellene felhívni. III.Nádas István^napidí jas__ügye. A nevezett ellen,aki jelenleg a belgyógyászati klinikán teljesít szolgálatot,a következő panaszok merültek fel: 1/ Hivatali hatáskörét,amely hullaszállítási megbizások kiadására is kiterjed,arra használja fel,hogy ellenszolgáltatás fejében egyes temetkezési vállalkozókat értesít a klinikán bekövetkezett halálesetekről és a temetési megbízást ezeknek adja ki,hátrányban részesítve ezzel más vállalkozókat. 2/ A klinikán ápolt betegek által eltört hőmérőkért és egyéb üvegtárgyakért állandóan azok beszerzési áránál nagyobb összegeket,nevezetesen P 1*50,