Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1929-1930, Szeged
1929. december 11. IV. rendes ülés
és elméleti fizika részére megfelelő általány biztosíttassák, illetve az utóbbi két intézet általánya megfelelően felemeltessék, • Többek hozzászólása* után a Tanács elhatározza, hogy: 1/. felír a. Kultuszminiszter-Úrhoz, melyben kérni fogja, hogy az egyes, intézetek költségelőirányzata a jövőben a költségvetésben külön irányoztassék elő, s ezzel kapcsolatban. arra is megkéri Önagymélt-óságát, hogy uj tanszékek felállítása esetén azok javadalmazásáról külön gondoskodjék, 2/. az 1929/30 évi költségvetésben elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire előirányzott 111,600 pengőből 81,000 pengőt, vagyis ugyananyit,mint amennyit a múlt evi Icöiosegvete'soen a íonti cinen elő volt iri nyozva, ecld/gi módon használ fel 12,000 pengőt klinikai laboratóriumi szükségletek fedezésére, 9,000 penget a könyvtárra, 4,000 pengőt kisebb intézeti szükségletekre fordit, 4200 peng;őt pedig a füvészkertnek, 1,200 pengőt az általános állattani intézetnek, 200 pengőt pedig az elméleti fizikai intézetnek bocsát rendelkezésére. 588 etsz. Ugyanannak átirata az egyetemre beiratkozó Polgári Iskolai Tanárképző és az Apponyi Collégium-i hallgatók elnevezése tárgyában,* 973 etsz, Dr, Ereky István egy,ny,r.tanár, A Tanács elhatározza, hogy az egyetemre beiratkozó Polgári Iskolai Tanárképző és ^pponyi Collégium-i hallgatókat tanárjelölt - hallgatói cimmel fogja megjelölni s kimondja egyben, hogy ezek a hallgatók az egyetemi’ pályázatokon ré s ztvehetnek, mint az Acták Szerkesztő Bizottsága elnökének kérvénye 2,400 P kiutalása iránt.