Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1929-1930, Szeged
1929. szeptember 4. I. rendes ülés
ga letevése, továbbá a tudományos /tudori/ gradus elnyerése van soron. Ebben az ötödik évben két féléven át éppen eleget hallgathatnak és gyakorlatozhatnak is e két tantárgyból.-3/. Töröltessék el az az újabban szokásba vett órahalmozás, ami a tanárjelölt hallgatóknál történik,akik rendes szakelőadásaikon kivül még 2-2 órás u.n. tanárképzői előadásokat kötelesek felvenni szaktárgyaikból. Eme 2-2 órás tárgyaknak az óraszáma pl. a természetrajz-földrajz szakos hallgatóknál heti 9 órát tesz ki.E három pontban összefoglalt kötelezően hallgatandó órák az okai az összeütközésnek a két Kar órarendje között, ami természetszerűleg folyik abból, hogy ezen órák miatt a természettudománykari hallgatóknál gyakori a heti 70-80 óra.Okozza ezt a horribilis óraszámot másrészről az is, hogy egyes előadó tanárok túlzott kívánsággal leinek fel a hallgatókkal szemben, tárgyuk hallgatása tekintetében. Ennek megakadályozására vonatkozólag legyen szabad azt a tervet felvetnünk, hogy amint a jog és orvostudományi Karoknál már nagy vonásokban megvan, a bölcsészeti és természettudományi Karoknál is kellene valaminő tanulmányi tájékoztató tervet életbeléptetni.Tudjuk, hogy a megjelölt intézkedések jórészének keresztülvitele csakis a középiskolai tanárképző intézettel való tárgyalások alapján lehetséges. E tárgyalások megkezdése épen hallgatóink jól felfogott érdekében mielőbb nagyon kívánatos volna.Többek hozzászólása után a Tanács a javaslatot egyhangúlag elfő gadva, felkéri a bizottságot, hogy a