Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1929-1930, Szeged
1929. szeptember 25 II. rendes ülés
Az estélyen tartott összes beszédek a legmelegebb és tüntető magyarbarátság jegyében hangzottak el s ezek közül kiemelendőnek tartom Parczewski Alfons wilnai professzor beszédét,aki a lengyel és magyar egyetemek és tudományos körök mélyebb tudományos és baráti érintkezésének szükségességére és fontosságára hivta föl a figyelmet. E beszéddel kapcsolatban az alábbiakban egy konkrét indítványt leszek bátor előterjeszteni. Másnap,azaz október 9-én a wilnai egyetem,egykori hires oroszellenes forradalmár professzorának, Lelewel Joahim emlékének áldozott, akinek hamvait Belgiumból haza hozatták és fényes gyászpompa keretében szülőföldjén eltemették. A gyászszertartáson természetesen a magyar egyetemek kiküldöttei és a magyar követség is résztvettek. Utána a késő délutáni órákban Zdziechowski professzor házánál családiad jellegű ebédre gyűltünk össze,amely voltaképen ismét a nemzetem melletti bensőséges és igen meleg tüntetés volt. M Másnap,azaz október 10-én zajlott le a wilnai egyetem alapításának 350 éves jubileumi ünnepsége. Az ünnepség már voltaképen már előző nap kezdetét vette. Az egyetem tiszteletére nappal lobogódiszbe borult, este pedig fényárban, úszott a pazarul kivilágított Wilna,melynek titcáit este katonazenekarok és az összes fegyvernemekből alakult, díszbeöltözött katonai osztagok járták be. Másnap délelőtt,miután Wilna összes harangjai körülbelől egy órai zúgással jelezték, hogy Lengyelországnak ma nagy ünnepe van, délelőtt 3/4 10-kor az egyetem Aulájából ünnepi diszmenetben vonult a lengyel egyetemek professzorátusa,a magyar s más vendégekkel s a diákság zászlós korporációival Wilna székesegyházába,ahol délelőtt 10 órakor Hlond kardinális,Posen érseke és Lengyelország primása, óriási segédlettel fényes nagymisét és tedeumot cerebiált, melynek keretében hirdették ki a Pápa üdvözlő iratát,melyet a wilnai egyetemhez intézett. Itt kell megjegyeznem,hogy a diszmenetben a magyar vendégek mindig a legelőkelőbb helyen,t.i.a Rector Magnificus előtt haladtak. A tedeum után Lengyelország összes egyetemeinek és főiskoláinak képviselői a magyar egyetemek kiküldötteivel együtt ugyancsak fényes diszmenetben az ősi egyetem falai közé vonultak,amelynek ez alkalomra díszteremmé alakitott Szent János templomában,a lengyel köztársaság elnökének, Switalski miniszterelnöknek Zelichowski tábornoknak Wilna