Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1929-1930, Szeged

1930. május 7. VII. rendes ülés

401 i Jk 4 4 A Klinikai Bizottság tagjai az orvoskari Dókán, a klini­kák igazgató-tanárai, az egyetemi gyógyszertár vezetője, vagy aka­dályoztatásuk esetén helyetteseik, valamint a Gazdasági Hivatal igazgatója és annak helyettese és az élelmezési osztály vezetője. A Klinikai Bizottság ülésein a miniszter kiküldöttje bármikor részt­­vehet. A Klinikai Bizottság elnökét és helyettes elnökét 1-1 év tartamára a klinikák igazgató-tanárai sorából választja és a vallás- és közoktatásügyi miniszter erősiti meg.­A Klinikai Bizottság határozatait közvetlenül közli a Gazdasági Hivatal igazgatójával, valamint az egyetem többi intéz­ményeit is érintő ügyekben az Egyetemi Gazdasági Bizottsággal. A Klinikai Bizottság határozatainak végrehajtására vonatkozólag az 5.5.utolsó bekezdése irányadó. A Klinikai Bizottság hatáskörébe tartozik: 1/ a klinikák gazdasági igényeinek állandó kifejezésre Juttatása és a költségvetési hitelek keretében és a Gazdasági Hi­vatallal való együttrüködés utján legcélszerűbb kiölégitésükről való gondoskodás} 2/ az b.$. 1-3 pontjaiban felsorolt ügyek tekintetében a Gazdasági Bizottság számára való Javaslattátel.-6.§. 7.5. A Gazdasági Hivatal igazgatója az egyetem Rector Magni­­ficusának kezébe esküt tesz. A Gazdasági Hivatal személyzete esküt a Gazdasági Hivatal igazgatója előtt tesz. A Gazdasági Hivatal szeniélyzotének fegyelmi ügyeiben a Gazdasági Bizottság tagjaiból alakított 3 tagú fegyelmi bizottság véleményének meghallgatása után, az Egyetérni Tanács, mint elsőfokú fegyelmi hatóság Jár el. Ennek határozata ellen a fegyelmileg el­marasztalt alkalmazott a vallás és közoktatásügyi miniszterhez fel­lebbezhet. -8.5. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Gazdasági Hiva­talt illető rendeletéit az Egyetem Tanácsához, a Gazdasági Bizott­ság pedig felterjesztéseit a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a Rector utján intézi. -9.5 A Gazdasági Hivatal igazgatója a Gazdasági Hivatalt érin­tő ügyekben az egyetem Tanácsúnak üléseire neghivható. A Rector és az egyetemi Tanács által az egyetem gazdasági üdéiben kért felvi­­lágositásokat megadni tartozik. 4

Next

/
Thumbnails
Contents