Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1929-1930, Szeged

1930. május 7. VII. rendes ülés

Előadói .javaslat. A V.K.M. 410—0-12/1930 szám alatt A Vidéki Egyetemek gazda­sági igazgatásának egységes szervezése tárgyában rendelettervezetet küldött f.év március 21-én egyetemünknek állásfoglalás végett. Megbizás alapján van szerencsém a Karok előttem fekvő véle­­ményes jelentései kapcsán a tek.Tanácsnak a következő javaslatot elő­terjeszteni: A tervezet célja a budapesti egyetem Gazdasági Hivatalá­nak 1928 óta kipróbált és minden tekintetben bevált szervezetét a sze«* gedi, debreceni és pécsi egyetemeken is meghonosítani. Mindenekelőtt tehát tudnunk kell, hogy a Budapesten beveze­tett uj rendszer miben áll. Részben a jogi kar véleményes jelentése alapján, a helyzetet az alábbiakban vázolom: Az uj rendszabály leglényegesebb intézkedése az egyetemi professzorokból alakitott Gazdasági Bizottság felállitása. A miniszter urnák ez az intézkedése az egyetemi autonómiának lényeges kiterjeszté­sét jelenti éppen olyan téren, a gazdasági téren, melyen eddig az egye­temeknek alig volt beleszólásuk saját ügyeikbe. Jelenti ez az intézke­dés egyúttal a Gazdasági Hivatalnak legalább is részben az egyetem ren­delkezése alá való bocsátását is. Kilátszik ez a 7 § ama intézkedéséből is, mely a G.H.-t fegyelmi bíráskodás szempontjából az egyetemi önkor­mányzatnak rendeli alá. Továbbmenőleg a G.H. olyan szakszerű kiegészítést nyer, mely fokozottabb szakszerű működést és igen nagyarányú megtakarításokat tesz lehetővé. A G.B. felállításával számos olyan anomalia kiküszöbölhető, mely abból származott, hogy a költségvetési tételek felhasználása kö­rül a múltban a G.H. részéről is, egyes intézeti igazgatók részéről is, sőt egyes tudománykarok részéről is túllépések, aránytalan igénylések, helyre nem hozható fait acomplit-kat teremtettek, melyekre nem volt or­voslás. Kétségtelen, hogy a professzorokból álló testület a rendeletter­vezet alapján a rendelkezésre álló fedezet igazságos felhasználását ál­talános megnyugvásra garantálhatja, mig a minisztérium a G.H.-on keresz­tül ezentúl csak a költségvetési keretek betartását kivánja biztositani. Az egyetemek szempontjából ez annál nagyobb jelentőségű,mert minden elért megtakaritás az illető egyetem további kiépítésére, fejlesz­tésére fordítható. A m.kir.Pázmány Péter egyetem annak idején az ujitást egyhan­gúlag örömmel fogadta, annak üdvös voltát tapasztalhatta. A nagyméltóságu Miniszter Ur a rendelettervezetet avval a meg­jegyzéssel küldötte meg a tek.Tanácsnak, hogy csupán egy lényeges elté­rést talált szükségesnek a Budapesten alkalmazott rendszertől, nevezete­sen azt, hogy a Gazdasági Hivatalokat nem kivánja a minisztérium aláren­delt utalványozó hatóságává fejleszteni, ami jóval nagyobb budapesti

Next

/
Thumbnails
Contents