Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1928-1929, Szeged

1928. december 16. „Sub auspiciis Gubernatoris” doktorrá avatás

i z3 Szeged város hazafias és áldozatkész kö­zönségével együtt ünnepiünk. Mint az ó­­kor vallásos, jámbor hivője termésének legjavát mutatta be Istennek, úgy mutat­juk be mi itt most a hazának és Szeged városának legkitűnőbb tanítványainkat. Ex hoc uno dis ce omnis! Belső öröm hátjá át most lel­­kernet s midőn ennek kifejezést adok,ev­vel az Egyetemi Tanács és Egyetemünk-■ Tanártestülete örömét is tolmácsolom.­­örömmel üdvözlöm ebből az alkalomból Egyetemünk Tanácsát és Tanártestületét, kedves vendégeinket: dr.MAGYARY ZOLTÁN miniszteri tanácsos urat, az egyetemi • • ügyosztály vezetőjét, a soproni bánya­mérnöki és erdőmérnöki főiskola Recto­­rát és a" debreceni egyetem Képviselőjét?« Egyetemünk honfoglalása két legelszán­tabb harcosát: dr.AIGNER KÁROLY főis­pán és dr.SOMOGYI SZILVESZTER polgár­­mester urakat, dr.GLATTFELDER GYULA me­gyés püspök urat, a katholikus és pro­testáns egyházak többi képviselőit, a katonai, állami és városi hatóságok és bíróságok fejeit és képviselőit, illus­tris vendégeinket, akik megjelenésükkel ünnepélyünk fényét emelik* a nemes tanu­ló ifjúságot, mely e szép példából lát­hatja, hogy mily nagyrabecsüljük a ko­moly munkát és ernyedetlen szorgalmat. KöszöntömGOLTNER DÉNES LAJOS és LÁNYI JÁNOS jogtudományi doktorjelölt urakat és KLUG MÁRIA MARGIT orvosdoktorjelölt urhölgyet, akik nekünk e diszes ünnep megtartására alkalmat adtak. Evvel diszülésünket megnyitom s felkérem a jogtudományi kar Méltósá­­gos Dékánját és az orvostudományi kar Méltóságos Dékán-helyettesét, hogy a mai promotio sub auspiciis Gubernatoris ügyét ismertessék.­Dr.Polner Ödön e.i.dékán fel­olvassa a jog- és államtudományi karnak

Next

/
Thumbnails
Contents