Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1925-1926, Szeged
1926. május 19. IX. rendes ülés
igazgatókat is havonként értesítse hitelkereteinek állásáról. Az u.n.előlegrendszer ezzel egyszersmindenkorra megszűnnék minden hátrányával együtt,mely az élelmesebb igazgatóknak előnyt biztosit a kevésbé élelmesekkel szemben. Pénzt az egyetem professzorai és tisztviselői közül senki sem kezelne, s a j tulajdonképeni fizetéseket a rector és / a gazdasági hivatal, illetőleg az igazi gat ók és gazdasági hivatal közös rendeletére a Bank eszközölné átutalások / formájában, vagy csekkek alapján.Van szerencsém a Tek.Tanácsot .tisztelettel felkérni, méltóztassék abban az értelemben a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrhoz előterjesztéssel élni, hogy az egyetemi pénzkezelésnek a most említett módjához hozzájárulni méltóntássék.Egyben méltóztassék a Miniszter úrtól azt is kérelmezni, hogy egyetemünk építkezésére kiutalandó és már is kiutalt összegeket szintén az egyetemünk számlája javára utalja ki, kamatoztassa egyetemünk céljaira. Tudomásom szerint eddig is szokásban volt az építkezési hiteleknek bankszámlán való gyümölcsöztetése, csakhogy a karnátok a minisztérium által istápolt művészi célok támogatására fordittattak. Egyetemünknek a klinikai építkezések által nem érintett karai felszereléseikben olyan mértékben kiegészítésekre szóróinak, hogy feltétlenül méltányosnak $ látszik az, hogy az egyetemünk épité-