Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1922-1923, Szeged
1923. április 25. VIII. rendes ülés
tanárvizsgáló bizottságot pedig azzal a hozzáadással értesiti, hogy a vizsgadijsegélyekre idóé közben hirdetett pályázat a Tanács e határozata következtében immár tárgytalanná vált, annak visszavonása iránt az intézkedés már megtörtént.-1209 etsz. A szegedi lakásügyi hatóság értesiti a Tanácsot, hogy Gaszner Bála járásbirót a lakásigénylok jegyzékébe felvette, de mivel üres lakás felett nem rendelkezik, ezidoszerint nincsen módjában, hogy nevezett részére lakást kiutaljon. Az Egyetem Tanácsa a lakásügyi hatóság bejelentését tudomásul veszi és egyben, mivel tudomása van arról, hogy gaszner Béla felettes hatóságától lakpénzt nem kap, felterjesztést intéz a vallás és közoktatásügyi Miniszter úrhoz, keresse meg az igazságügyminiszter urat, hogy Gaszner Béla kir.járásbirónak az egyetem épületében elfoglalt természetbeni lakása után a helybeli lakbárviszonyok szerint fizetendő házbárét az egyetem részére kiutalványozni máitőztassék.-4 171? etsz. A Diákasztal Felügyelő Bizottsága a Székely Tibor orvostanhallgató és Társai fegyelmi vétsége ügyében hozott Ítéletét, azzal a hozzáadás-