Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1919-1920, Budapest

1920. február 3. VI. rendkívüli ülés

pett fel, mel^ ha azt tényleg- Reg is kö­tik- azért leivel ner igazságos- ner az állandó hókének, haner az állandó háborúé ságnak: lesz szilárd alapja.­E héketervezet ugyanis eltekint Fa­/ gyarországnak természetadta földrajzié^** gátÓl, semmibe sem veszi Magyarország ezer éves történeti múltját és az abban érvényesülő misszióját* mely szerint Magyarország volt a nyugatnak védő bás­tyája a keleti betörések és hódításokkal szembeni Magyarország felelt meg immár ezer év óta Szent István szellemében a­­zon hivatásának is, amely szerint a ma­gyar nemzet politikai és kulturális ve­zetésével- a felekezeti és nemzetiségi ellentétek fölé emelkedve- egyesitette a vér ás a vallás által annyira diffe­­rertlált részeket organikus egységbe.­­Michelet, a francia történet iré Magyar­­ország e történeti hivatása' eliemei érc -ban fordult a kultur nemzetek lelkiismeret téhez e kérdéssel: ,, Quand done payerons nous notre dette a ce peuple béni, sau­­veur de l7 occident?! ,, 3 most ugyancsak e Nyugat úgy kivár­ja Magyarországgal szemben ez adós^át leróvni, hogy földrajziegységét szét­bontja, a gazd.aságilag egymásra utálta­kat széttépi s Magyarország politikai é3 kulturális vezetésétől a magyar nemzetet megfosztja s azt Magyarország legnagyobb részében átengedi inferióris nemzetiségek nek* Midőn mi, mint a kolozsvári Tu­dományegyetemnek Kolozsvárról a románok

Next

/
Thumbnails
Contents